Hogyan éljünk nyáron?
Életmód / 2023. június 1.
Megérkezett a sokak által nagyon vágyott meleg idő, így most már kétségünk sem lehet arról, hogy beköszöntött a nyár. A kínai évszak számítás szerint azonban a nyár már május 5-től itt van velünk, ugyanis e szerint a számítás szerint minden évszakban hat különböző szakasz váltja egymást, amelyeknek megvannak a maga sajátosságai (valamelyik nedvességet hoz, valamelyik meleget). Így a nyár nem feltétlenül csak a napsütésről és melegről szól.
A kínai Öt elem tan szerint a nyár a Tűz fázisának időszaka, ezért minden egészségmegőrző és életviteli tanács arról szól, hogy hogyan tudjuk ezt a Tűz elemet harmonikusan működtetni: kihasználni az erősségeit, és vigyázni arra, hogy ne perzseljen fel minket közben.
Miről szól a nyár?
Az egyre melegedő idő hatására a növények egyre jobban kibontják magukat, és elérik a végső formájukat, vagyis beérnek. A mi életünkben is érezhető egyfajta nyitás a külvilág felé: ilyenkor a jó idő hatására többet vágyunk a szabadban lenni, barátokkal találkozni, bulizni. A több fény miatt jobb a kedvünk, könnyedebben reagálunk esetleg a kritikusabb helyzetekre, és könnyebben fellelkesülünk az új dolgok iránt.
A nyár a Tűz elem fázisa az évkörben, a Tűz elem a szervműködések szintjén a Szívet működteti. Vagyis a nyár a kapcsolódásokról szól, a megnyílásról mások felé, és arról, hogyan tudjuk a saját, végleges formájukra kibontani a dolgokat az életünkben, hogyan tudjuk megmutatni azt, ami valójában a szívünkben van. A meleg ezt az oldódást segíti, hogy könnyen meg tudjunk nyílni, és felengedjen bennünk a merevség (akár egy sérelem miatt, akár félelem vagy trauma miatt), ami akadályoz a másokkal való kapcsolatainkban. A fény pedig láthatóvá és ragyogóvá teszi azt, ami addig rejtve volt és láthatatlan.
Milyen működéseket támogat bennünk a Tűz elem lelki és mentális síkon?
- kommunikációs készség, érzelmek kifejezése
- nyitottság
- kapcsolatok építése, kapcsolódási képesség, intimitás
- önfeledtség, öröm, lelkesedés, szenvedély
- nagylelkűség
Milyen működéseket támogat a Tűz elem fizikai síkon?
- a Szív és Vékonybél munkáját: a Szív a vér keringtetéséért felelős, a Vékonybél pedig szétválasztja a tisztát a zavarostól, vagyis a szervezet számára tápláló dolgokat a szervezet számára haszontalan dolgoktól
- Szívburok és Hármas Melegítő munkáját: a Szívburok a Szív őrzője a kínai orvoslásban, segíti a Szív érzelmi működését, és felfogja pajzsként a Szívet támadó kórokozókat. A Hármas Melegítő egy speciális kínai orvosi működési kört jelöl, segíti a folyadékok szétosztását, felügyeli a hőháztartást, és támogatja a qi keringését.
Mire figyelj nyáron?
- olyan ételek fogyassz, amik támogatják a Szívet: gyömbér, piros bogyós gyümölcsök, keserű ízű ételek
- egyél Szellemet (elmét) nyugtató ételeket: köles (recept itt), rózsabimbó (főzetben – recept itt), longan (erről itt), lótusz mag
- olyan ételeket egyél, amik támogatják a yang-ot (hiszen a Tűz fázisban erősödik meg teljesen a yang, ezért itt segíteni kell ezt a folyamatot): meleg ételek fogyasztása, pl. reggeli kásák (recept itt), amik segítik a szomjúság csökkentését is
- segítsd az emésztést: párolt, főtt ételek, leveses állagú ételek fogyasztásával
- figyelj az étel tisztaságára: nyáron a melegben jobban szaporodnak a baktériumok, és hamarabb romlik az étel – figyelj a szennyeződésekre és tárolásra
- csökkentsd a sült ételek és zsíros ételek fogyasztását: a serpenyőben sült ételek általában nagyon zsírosak, illetve a sült húsok nagyon sok meleget visznek a testbe, túlságosan yangosítanak – a belső tüzet (hőséget) harmóniában kell tartani
- könnyű ételeket egyél: zöldek, gabonák (rizs, köles stb.) gyümölcsök, és könnyű húsokat: csirke, hal
- figyelj a víz fogyasztására, maradj hidratált: ezt úgy tudod elérni, hogy többször kis mennyiségű vizet iszol a nap folyamán, és nem egyszerre sokat. A víz legalább szobahőmérsékletű legyen, szénsavmentes. Ha sportolsz, tegyél bele egy kicsi sót, vagy igyál kókuszvizet, ami nagyszerűen pótolja az elvesztett elektrolitokat
- a hőség harmonizálására fogyassz olyan ételeket, italokat, amik egyensúlyozzák a meleget: köles, árpagyöngy (gersli), mungóbab, zöld tea
- a nyár a kapcsolódásokról szól, de figyelj arra, hogy a másokkal való érintkezéseknek is legyen mértéke. A sok bulizás, a túlzottan euforikus megélések túlságosan megnyitják a Szívet, és kiárasztják a Szív qi-jét, és ez nem cél. A nyár a Szív töltéséről szól és nem a kifosztásáról
Mit ne tegyél?
- ne egyél túl sok nyers vagy hideg ételt, mert ez egy idő után blokkolja az emésztési funkciókat
- ne igyál jeges italokat, ne egyél jeges ételeket (jégkrém, fagylalt) – ez sokaknak rossz hír, de a jeges italok, ételek tönkre teszik az emésztést, és ez hosszú távon nem éri meg
-
-
Ortutay Romola
természetgyógyász, akupresszőr, alternatív mozgás-és masszázsterapeuta, transz-relaxációs instruktor, légzés tréner, alternatív ayurvéda mentor