Mihez kezdenek a mesehősök a sűrű erdőben?

Avagy hogyan kapcsolódik a tavasz, a mesehős, a sűrű erdő és az Öt elem tan egymással?

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény legény. Egyik nap úgy döntött, hogy elindul szerencsét próbálni. Ment hét nap, hét éjjel, amikor is egy sűrű erdőbe ért…

Ismerős? Valószínűleg igen, mert gyerekkorunkban sok ilyen mesét hallgattunk végig. Vagy azért ismerős, mert a gyerekeinknek sok ilyen mesét olvastunk. És onnan ismerős, hogy mi magunk hányszor kerültünk a sűrű erdőbe az utunk során?

Biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább egyszer átélte, amit a mesehősök: valamiért nem érezzük jól magunkat az adott élethelyzetünkben, munkánkban, párkapcsolatunkban, vagy a bőrünkben, és elhatározzuk, hogy akkor most ezen változtatunk. Nagy lendülettel el is indulunk, de hopp! Egy sűrű, sötét erdőbe tévedünk, ahol a madár sem jár. És leblokkolunk: most merre?

Honnan tudjam, hogy merre kell menni, hogy oda jussak, ahová szeretnék?

Például pályaválasztás előtt állsz: hová menj tovább tanulni? Melyik lesz a legjobb iskola számodra? Vagy munkát keresel, van pár ajánlatod: de melyik lesz a jó számodra? Mindegyik mellet szólnak érvek, de melyik fog boldoggá tenni? Le akarsz fogyni, de az interneten annyi mindent írnak, meg annak az ellenkezőjét is. Melyik lesz számodra a megfelelő módszer, étrend? És sorolhatnám. Rengeteg az információ – rengeteg a fa – és nem lehet látni, hogy hol az ösvény, amin haladni lehet a cél felé. Bármerre indulunk, egy újabb fa – egy újabb információ, újabb gondolat, újabb kétség – áll az utunkba.

Miért nehéz az erdőben tájékozódni?

Amikor a főhős elindul a mese elején, egy konkrét térből és konkrét problémából indul útnak. Az első állomása mindig a sűrű erdő. Ez viszont már nem konkrét tér, hanem inkább tudati. Kívül esik az emberi civilizáció alkotta koordináta rendszeren, és kívül esik az egó birodalmán is (egó alatt most azt a szabályozó funkciót értem, ami a hétköznapokban integráltan tartja a személyiségünket). Az erdőben nincs térerő, nem működik a GPS, nincsenek útjelző táblák. Csak mi magunk vagyunk. Itt más szabályrendszerek vannak, nem működik a hétköznapokban használt racionalitás. Hiába gondolkodunk sokat, hogy merre előnyös elindulni, hiába soroljuk a pro és kontrákat, nem fogunk előrébb jutni, mert minden fa egyforma. A kérdés tehát,

hogyan hozzunk döntést egy ilyen helyzetben?

A mesékben, azután, hogy hősünk foglyul esett a sűrű erdőben, néhány másodperc hatásszünet után előtoppan a semmiből egy öregasszony. A semmiből? Nem – belőlünk bukkan elő valami, ami úgy működik, mint egy öregasszony. Milyen egy öregasszony? Az öregekről az juthat eszünkbe, hogy sokat tudnak, mert sokat éltek. Sokkal több információval és nagyobb rálátással rendelkeznek, mint mi fiatalabbak. A magyar nyelvben az öreg szó hangalakilag egyezik az örök szóval, ebből sejthető, hogy valami örök tudást hordoz az öregasszonyunk, ami nem feltétlenül az emberi civilizáció által alkotott tudás. És hogy miért nő és nem férfi? Mert itt most az intuitív részre van szükségünk, ami női minőség.

Hol tartunk most?

Elindultunk, mert változtatni akartunk valamin, de az első lépéseknél rögtön olyan helyzetbe kerültünk, amiben nem tudtunk tisztán látni és tiszta döntést hozni, mert sok volt az információ, a probléma, a gondolat, az érzelem mindezzel kapcsolatban, és nem láttunk rá a helyzetre igazán. Ott állunk tanácstalanul, és hiába gondoltunk végig mindent többször is, nem tudunk dűlőre jutni, hogy mi lehetne számunkra megfelelő, sőt a legjobb megoldás. Ekkor történik valami, elfáradunk a gondolkodásban, egy pillanatra elengedjünk magunkat, és előbukkan egy sugallat.

Hogyan kell köszönteni az öregasszonyt?

Amikor megjelenik az öregasszony, egy pillanatra visszafogjuk a lélegzetünket, ahogy valószínűleg a főhős is. Mert hát első pillantásra nem nagyon szép ez az öregasszony. De főhősünk nem veszíti el a lélekjelenlétét, és bátran megszólítja: „Adjon isten jóestét, öreganyám!” Mire az öregasszony: „Szerencséd fiam, hogy öreganyádnak szólítottál!” Ez most komoly? – merül fel bennünk rögtön. De igen, ez most komoly. A főhősnek tényleg az a szerencséje, hogy öreganyámnak szólította, és jókívánságokkal fogadta. Mert ez azt mutatja, hogy felismerte, kivel áll szemben. Nem konkrétan, hanem megértette, hogy az öregasszony az ő segítségére jött, és azzal, hogy megnyílik neki, és kétkedés nélkül fogadja, azt mutatja, hogy hajlandó lesz hallgatni rá.

Hogy néz ki ez az életünkben?

Amikor jön egy sugallat, egy intuíció, egy megérzés, hajlamosak vagyunk ignorálni. Mert erre szoktattak minket. Hajlamosak vagyunk ellenségként tekinteni rá (boszorkaként és nem kedves öregasszonyként). Általában sajnos nagyon lenézzük a belső megérzéseinket. Ha valaki sokszor ír nekünk levelet, de egyszer sem válaszolunk, egy idő után nem fog küldeni többet, mert látja, hogy felesleges, nincs kommunikáció. Ugyanez van a megérzéseinkkel, a sugallatokkal is.

Ha sokszor elutasítjuk a belülről érkező üzeneteket, egy idő után nem fognak jelentkezni.

Ha kapcsolatban akarunk lenni a belső bölcsünkkel, kommunikálnunk kell vele, figyelnünk kell rá, és időt és teret adni neki arra, hogy megjelenhessen az életünkben. Ez nem megy addig, amíg pörgünk, és a problémáinkon rugózunk. Ez csak akkor megy, ha belépünk a sűrű erdőbe, és elengedjük a rutin működésünket.

Mit tanulhatunk meg az erődbe jutott mesehősöktől?

Az öregasszony hozza a megoldást. Megmutatja az utat. Vagy legalábbis elmondja, mi legyen a következő lépés, hogyan jut el a hős a célig. És lássunk csodát, hősünk megváltja a világot, megszerzi a királykisasszonyt, övé lesz a birodalom, legyőzi a gonoszt… és ellovagol a naplementében. Célt ér.

Minden kritikus helyzetben, ami döntést igényel, mindannyian átmegyünk ezen a folyamaton. Először ésszel próbáljuk megoldani, a szokásos sémák mentén. Ezzel talán el is jutunk egy darabig, de a nagy fordulatot mégis mindig az öregasszony hozza – a sugallat, az intuíció.

Minden döntéshozatalban van egy irracionális mozzanat, ami végül elbillenti a mérleg nyelvét az egyik serpenyő felé.

És ez így van jól. Hiszen mi alapján választunk hivatást? Társat? Terapeutát? Hobbyt? Munkahelyet? Ételt? A vonzódásunk, a megérzésünk alapján, ami belülről jön és nem rációból.

Hogyan kapcsolódik mindez a tavaszhoz?

A tavasz a kínai öt elem tan szerint a Fa elem fázisa. A Fa elem biztosítja számunkra a döntéshozatal képességét és a tisztánlátást is. A Fa elemnek köszönhetjük az intuíciót, az életterveket, a jövőképet – hogy mit akarunk csinálni és hová akarunk eljutni. Tavasszal aktiválódik igazán a Fa elemünk (Máj és Epe szervi szinten), tehát könnyebben hozzáférhetünk ezekhez az adományaihoz.

Hogyan segítheted a Fa elemet magadban?

Az előző bejegyzésekben (és itt) írtam arról, hogy testi és lelki szinten mit tehetsz a Fa elemért, ez a mesei kép pedig segíthet szellemi szinten rendezni magadban a halogatást, és legyőzni a félelmet a döntéshozataltól.

Mindannyiunkban lakik egy öregasszony, aki tartja a lámpást nekünk, amikor a sűrű erdőbe jutunk.