Az egészségről és betegségről

Az egészségről és betegségről

kínai orvoslás  /  2022. november 12.

A kínai orvoslásban az egészség az emberben működő erők (yin-yang) egyensúlya, az emberi lény minden szintjén, tehát testi, lelki és mentális szinten is. Az egészség megőrzéséhez azonban nem elegendő, hogy csak bennünk legyenek egyensúlyban az energiák, az embert működtető qi*-nek harmóniában kell lennie az embert körbe vevő környezet qi-jével és az évszakokkal is. Ahhoz, hogy az egyensúly megmaradjon, a qi-nek szabadon kell áramolnia az emberben, illetve az ember és környezete között is. Vagyis az egészség az a harmónia, amikor a qi szabadon áramlik minden irányba, tünetek nélkül. Ez az állapot akkor érhető el, ha az ember össze van hangolódva az univerzum törvényszerűségével, és mindez visszatükröződik az életvitelében is (tehát követi az évszakok rendjét az étkezésben, mozgásban, alvásban stb).

Vagyis az egészség sosem egy statikus állapot, hanem az egyensúly állandó keresését jelenti, és attól függ, hogy az ember milyen kapcsolatot ápol saját magával és a környezetével.

A betegség akkor látogat meg minket, amikor ez a kapcsolat valamilyen módon megsérül. A betegség az az állapot, amikor valami megrekeszti a qi és vér szabad áramlását, és ezzel különböző állapotokat hoz létre, melyekben megborul az egészségre jellemző (yin-yang) egyensúly.

Az egyensúly felborulhat külső ártók hatására (hideg, meleg, szárazság, nedvesség, szél, nyári hőség – bővebben itt), melyek következtében zavar támad a qi és vér szabad áramlásában. De felborulhat az ún. belső kórokozók (bővebben itt) megjelenésekor is, melyek alatt a kínai orvoslás az érzelmeket érti. Illetve semleges kórokozók is vezethetnek betegség kialakulásához, ezek főleg a helytelen életvitelből származnak: egy helytelen étrend, a túlzásba vitt munka pihenés nélkül, túlzásba vitt szexuális élet, valamilyen sérülés, túl sok gyógyszer szedése felboríthatja a yin-yang egyensúlyt, vagyis az egészséget.

A kínai orvoslás egy kórkép megállapításánál mindig azt a folyamatot figyeli, ami a kóros állapot kialakulásához vezetett. A tünetek összegyűjtésével és értelmezésével a probléma gyökeréig lehet eljutni, és megtalálni azt a mozzanatot, amikor a rend felborult.

Gyógyítani tehát azt jelenti, hogy rendet rakni, helyreállítani a qi szabad áramlását, és visszaállítani az egyensúlyt a yin és a yang között.

*a qi a kínai orvoslás alapfogalma, nem igazán lehet magyarra fordítani a jelentését. Itt most egy olyan működést kell érteni alatta, mely az élet fenntartásához nélkülözhetetlen

 

  • Ortutay Romola

    természetgyógyász, akupresszőr, alternatív mozgás-és masszázsterapeuta, transz-relaxációs instruktor, légzés tréner, alternatív ayurvéda mentor

További bejegyzések

    • Filozófia
    • 2025.02.04.

    Életünk évszakai - ŐSZ

    Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint

    • Filozófia
    • 2025.01.31.

    Éltünk évszakai - NYÁRUTÓ

    Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint

    • Filozófia
    • 2025.01.28.

    Életünk évszakai - NYÁR

    Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint