A kínai orvoslás alapvetően három féle kórokot definiál a tünetegyüttesek keletkezésénél: külső okot (ezek a külső ártók, avagy az időjárási tényezők), belső okot (ezek a belső ártók, avagy az érzelmek), és semleges okot (ezek a helytelen életvitelből, vagy balesetekből származó tényezők).
A belső ártók az érzelmeket foglalják magukba, méghozzá pontosan öt, illetve hét érzelemről beszél a kínai orvoslás. Az érzelmekre ebben a kontextusban úgy érdemes gondolni, mint egy skálán mozgó érzelemegyüttesre, melynek különböző árnyalatai és intenzitása lehet. Amikor például a haragról beszélünk, a harag skáláján található a frusztráció is és az őrjöngő düh is. Így az öt érzelem, ami kórok lehet, a következő: harag, eufória, töprengés, szomorúság, félelem, és ez az öt egészülhet ki az ijedtséggel és a bánattal.
Mikor lesz kórokozó egy érzelem?
Az érzelmek önmagukban nem betegítenek meg. Nem ez az alaptermészetük, a kínai orvoslásban semleges előjelűek, tehát sem nem pozitívak, sem nem negatívak. Akkor válnak megbetegítő tényezővé, ha túl intenzíven jelentkeznek, vagy túl hosszan tartunk meg egy érzelmet magunkban. Ilyen lehet egy fel nem oldódó, éveken át elhúzódó szomorúság vagy gyász. De ilyen lehet az állandó szorongás vagy félelem is. A túl intenzív állapot meg akkor jelentkezik, amikor hirtelen önt el minket valamilyen érzelem, például egy lottónyeremény feletti euforikus öröm, vagy egy ijedtség, esetleg shock, amire nincs időnk előtte felkészülni.
Miért belső kórokozók az érzelmek?
A kínai orvoslás mindig is nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az ember biológiai, energetikai, érzelmi és mentális működése nem választható el egymástól. Ezek különböző szintű működések, és áthatják egymást. Ezt az alapelvet a kínai orvoslás az öt elem vagy öt fázis tanában foglalta össze a legáttekinthetőbben. Itt jól látható, hogy az emberi lény működése tulajdonképpen öt területre van felosztva az elemek szerint, és a biológiai működését tulajdonképpen öt szervpáros határozza meg a leginkább: a Fa elemnél a Máj-Epe, a Tűz elemnél a Szív-Vékonybél (és Szívburok-Hármasmelegítő), a Föld elemnél a Lép-Gyomor, a Fém elemnél a Tüdő-Vastagbél, a Víz elemnél a Vese-Húgyhólyag. A kínai orvoslásban ezek a szervpárosok nemcsak magát a szervi működést jelentik, hanem funkciókörök együttesét, és minden síkon hatnak. Így lesz minden egyes szervpárnak egy rá jellemző érzelmi működése: a Májnak a Harag, a Szívnek az Euforikus öröm, a Lép-Gyomornak a Töprengés, a Tüdőnek a Szomorúság, és a Vesének a Félelem. Ez azt jelenti, hogy az adott szerv a hozzá tartozó érzelemre rezonál, vagyis egy Máj tüneteket tartalmazó kórképnél hajlam lesz a harag skáláján fellelhető érzelmi megnyilvánulásokra. Vagyis olyan, mintha a Máj teremtené meg az érzelmet. Ezért hívják belső kórokozónak tehát az érzelmeket, mert bennünk születnek meg, nem kívülről érkeznek. Ezért is tartja a kínai orvoslás a legsúlyosabb kórokozóknak őket, mert nincs ellenük védelmi rendszerünk, mint a külső ártók ellen a csatornarendszer. És mivel a különböző síkok hatnak egymásra, a szervi működés meggyengülésekor előbb-utóbb meg fog jelenni a szervhez tartozó érzelem, és ez fordítva is igaz. Egy hosszan fennálló érzelem meg fogja gyengíteni a hozzá tartozó szervkör működését. Vagyis a harag rombolni fogja a Máj funkcióköreit, a szomorúság pedig a Tüdőét.
Hogyan hatnak a belső ártókká vált érzelmek?
Megzavarják a qi mozgását, hatással vannak a vér és testfolyadékok áramlására, és végső soron megzavarják a Shent (a Shen a kínai orvoslás egyik alapszubsztanciája, magában foglalja az ember lelki és szellemi működését és a tudatot, úgy tekinthetünk rá, mint a személyiség központi rendező elvére). Ez a hatás természetesen felborítja a testi-lelki-szellemi egyensúlyt, és előbb-utóbb tüneteket fog okozni. Minden egyes érzelem sajátosan hat a qi mozgására:
Hogyan gyógyíthatjuk meg az érzelmeinket?
Miért kaptuk az érzelmeket?
Az emberi létezés legsajátságosabb része az érzelmi életünk. A testhez kapcsolódnak, és az érzelmeknek köszönhetően tapasztalhatjuk meg a létezést. Ahhoz, hogy be tudjunk fogadni egy életeseményt, hogy egy élethelyzet vagy ember meg tudjon érinteni minket lelkileg, az érzelmeinkre van szükség. Azért kaptuk őket, hogy megélhessünk dolgokat, hogy szerethessünk vagy utálhassunk valamit. Azért kaptuk őket, hogy kapcsolódhassunk az élethez rajtuk keresztül. És hogy kapcsolódhassunk mindahhoz, amit meg kell tanulnunk, hogy fejlődhessünk. És a fejlődésünk végső soron attól függ, hogy hogyan rendezzük el magunkban az érzelmeinket: elengedjük őket, és csak a tanulságot visszük magunkkal, vagy ragaszkodunk hozzájuk, elzárva ezáltal a tovább lépés lehetőségét magunk elől.
Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
© Copyright 2022. Ortutay Romola e.v.