Nagydobosi tök, kanadai sütőtök vagy sonkatök, hokkaido tök, kabocha tök, spagetti tök, delicata tök – avagy téli tök. Sok fajtája létezik, Magyarországon inkább az első kettő ismert, és ahogy érkeznek a hidegebb napok, nagy kedvenccé tud válni.
Milyen jótékony hatásai vannak a sütőtöknek?
Természetesen elmondható róla, hogy magas az A és C-vitamin tartalma, ezen kívül még tartalmaz többek között vasat, magnéziumot, kálciumot, foszfort, tehát semmiképpen sem járunk rosszul, ha bevesszük a sütőtököt az étrendünkbe.
Kínai orvosi szempontból a Lép és Gyomor csatornába megy be, vagyis főleg ezt a két működési kört támogatja. Erősíti a qi-t, melegíti a közepet, ezáltal segíti az emésztést – vagyis kiváló eledel a Föld elem támogatására.
Az én kedvencem a Hokkaido tök, három felszínes oknál fogva: a Hokkaido töknek a legszebb a színe; mivel kicsi, könnyű hazacipelni; és végül: nagyon finom édes, gesztenyés íze van megsütve.
A következő recept Hokkaido tökből készült, de másfajta sütőtökből is elkészíthető.
1. A tököt megmossuk, felvágjuk, kimagozzuk, feldaraboljuk, és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. 200 ˚C + légkeverésen sütjük kb. 30 percet, amíg meg nem puhul. Ha szeretjük karamellesebb ízzel, akkor tovább sütjük. Ha megsült, lehúzzuk a héját.
2. Közben a kókuszolajon a felkarikázott újhagymát (a zöldjével együtt), a feldarabolt sárgarépát és feldarabolt zellert kicsit pároljuk, hozzádobjuk a feldarabolt paradicsomot, megszórjuk a fűszerekkel, elkeverjük, majd hozzáadjuk a levesalaplét. Puhára főzzük takarékon, lefedve.
3. A megsült, megpucolt tököt hozzáadjuk a leveshez, egy pár percet összefőzzük, hozzákeverjük a mogyoróvajat, a szójaszószt vagy kókusz aminót, majd botmixerrel pürésítjük.
4. Hozzáöntjük a kókusztejszínt, egyet rottyantunk rajta, még fűszerekkel korrigáljuk.
5. Tálaláskor kifőtt rizstésztát teszünk a tálba, ráöntjük a levest, citromlével és chilis olajjal vagy tökmagolajjal meglocsoljuk, korianderrel vagy petrezselyemmel megszórjuk.
Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
© Copyright 2022. Ortutay Romola e.v.