Stresszevés

Szoktad azt érezni, hogy nem vagy éhes, de szívesen ropogtatnál valamit? Mondjuk munka közben, vagy egy izgalmas film alatt? Esetleg tartasz is otthon ilyen vészhelyzetekre egy kis mogyorót vagy chipset?

És az előfordult már veled, hogy amikor hazaértél a munkából egy megterhelőbb nap után, úgy érezted, hogy most megérdemelsz valami finomat, kiadósat, nem baj, ha nem illeszkedik most a diétádba, vagy az sem baj, hogy már este 10 óra van, ez az egy alkalom nem fog nagy károkat okozni?

És még sorolni lehetne sokáig, hogy hányszor „jutalmazzuk” meg magunkat egy stresszes helyzet után, vagy hányszor próbáljuk levezetni a feszültségünket az étellel. Ilyenkor megszűnik a valóság érzékelésünk, eltompulnak az érzékszerveink, és azt érezzük, enni kell, hiába van tele a has. Az érzelmi gyomrunk üres. És ez az üresség töltésért kiált.

A stresszevés (vagy érzelmi evés) lényege, hogy a lelki problémát lecsúsztatjuk a test szintjére. Ott „érzékeljük”. Ráadásul nem akárhol, hanem a hasunk területén. A közepünkben.

A kínai orvoslásban a Gyomor a Föld elem szerve. A Föld elemünk felelős a stabilitásért, átalakításért, befogadásért, az átalakított szubsztanciák tovább szállításáért, az esszencia (!) kiválasztásáért. Továbbá a Föld elem biztosítja számunkra a jelen levést, a fókuszálási képességet (koncentrálást – központú figyelmet), a valóság érzékelését, a változások elfogadását. A Föld elem szervei, a Lép és a Gyomor pontosan a testünk közepén helyezkednek el. A Föld elem összes funkciója az emberi lény minden síkján működik, tehát nem csak a testi folyamatok szintjén végzi az átalakítást, hanem a lelki, érzelmi síkon is, illetve a mentális síkon (a gondolkodásban, tanulási folyamatokban). A Föld elem a közepünk. Az a tengely, ami az egyensúlyt fenntartja, amire építeni lehet. Amikor a közép megrendül, a fenti funkciók is megsérülnek. Elveszítjük a stabilitás érzését, megsérül az átalakítási funkció, benne rekedünk érzelmileg és mentálisan bizonyos gondolatokban, érzelmi helyzetekben, konfliktusokban. Meggyengült a Föld elem. Automatikusan ételhez nyúlunk, hiszen a szerveit, a Gyomrot és Lépet ezzel lehet tölteni. Az étel stabilizál, energiát ad. Tölt és táplál. Nyugtat. De miután megnyugodtunk, miért nyúlunk újra az ételhez a stresszes helyzetben? Mert nem laktunk jól érzelmileg. Mert a test síkján nem tud megoldódni az érzelmi probléma.

De akkor mi hiányzik valójában?

A kérdést úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy mi a kapcsolat az evés és a stressz között?

Életünk első és legmeghatározóbb élményei közé tartozik a táplálkozás. Csecsemőként szinte az egész napunk az emésztőrendszerünk körül forog. A táplálkozásunk sokkal inkább hasonlítható egy transzállapothoz, mintsem egy tudatos megéléshez. Édesanyánk karjaiban fekszünk öntudatlanul átadva testünket, miközben szívjuk magunkba az életadó nektárt, amit csak magunkba kell fogadnunk, dolgoznunk nem nagyon kell vele, hiszen édesanyánk már megemésztette előre helyettünk a táplálékot. És nemcsak ez az anyatej varázsa, hanem az is, hogy édesanyánk melléből nemcsak ingyen jutunk hozzá az életünket fenntartó nedűhöz, hanem még egy nagy adag szeretetet is kapunk vele. Végtelenül ártatlan, biztonságos és mennyei állapot ez, hiszen se fogunk, se erős emésztőrendszerünk, se fejlett tudatunk nincs még ekkor, ki is várná el egy csecsemőtől, hogy proaktív és cselekvő, problémamegoldó legyen. Csecsemőként megkérdőjelezhetetlen alibink van arra, hogy csak elfogadjuk, amit kapunk az édesanyánktól anélkül, hogy meg kellene dolgoznunk érte, vagy ki kellene érdemelnünk.

Ez egy nagyon mély lenyomat bennünk, nem véletlen, hogy sok csecsemő nehezen választható le az anyai mellről. És nehezen fogadja be azt az ételt, amit saját magának kell majd megrágnia.

Felnövésünk során az étkezésben egyre önállóbb működést kell megtanulnunk: egyedül enni, megrágni az ételt, megemészteni a bevitt táplálékot, „tisztába tenni” magunkat a kiválasztási folyamatoknál, ezeket megfelelően szabályozni, sőt, amikor kikerülünk az anyai házból és elválunk az anyai asztaltól, saját magunkra kell főzni, megszervezni, hogy jusson táplálék a gyomrunkba. A táplálékunkat innentől kezdve nem az anya, hanem az élet biztosítja számunkra. Csak az a különbség, hogy ezért keményen meg kell dolgozni, nem kapjuk meg ingyen.

A konfliktusosabb helyzetekben, amelyeknél azt érezzük, hogy túlmutatnak a kompetenciánkon, hajlamosak vagyunk regresszióba zuhanni. A regresszió egy olyan állapot, amikor visszatérünk korábbi életszakaszainkban alkalmazott működésekhez, vagyis az aktuális fejlettségi szintünknél alacsonyabb fejlettségi szintre zuhanunk vissza. Mi ennek az előnye? Az, hogy elkerülhetjük a jelenben ránk zúduló problémák megoldását, elhitetve azt, hogy mi erre alkalmatlanok vagyunk, mert még „csecsemők” vagyunk, és hogyan lehetne elvárni egy gyermektől egy ilyen komoly probléma megoldását?

A stresszevés mögött az egyik legnagyobb vágy éppen ez: visszatérni abba az állapotba, amikor még nem kellett megküzdenünk az átalakítással, amikor megemésztve kaptuk az életet biztosító táplálékot a gyomrunkba. A szeretet ölelésében. Édesanyánk biztonságot adó karjaiban.

Nem véletlen talán az összefüggés, hogy az Öt elem tanban a Föld elem archetípusa az édesanya. Hiszen minden, amit a Föld elem végez bennünk, azt az életünkben – kiváltképpen az elején – az édesanyánk végzi el. Ő táplál, ő alakít át helyettünk, ő tart meg stabilan, ő a talaj a mi növekedésünkhöz, az életünk változásaihoz. A stresszevésben egy kicsit ezt az archetípust is aktiváljuk. Többek között ezért is nehéz véget vetni az érzelmi evéseknek.

Mi legyen az első lépés?

• Maradj a jelenben – ezzel is a Föld elemet lehet erősíteni.
• Vállald fel a belső konfliktusokat, és kezdd el átalakítani a megrekedt problémákat – megemészteni, ami van. Segíteni a felszívódását annak, ami táplál. Kiválasztani, ami nem kell.
• Maradj felnőtt. Hidd el, hogy többre vagy képes, mint csecsemőként. Mert ez az igazság. Van fogad, használd. Rágd meg alaposan, amit ad az élet, bármekkora falat is legyen.
• Ami mérgező, azt köpd ki. És ismerd fel legközelebb. Senki nem tudja helyetted eldönteni, hogy mi jó neked és mi nem.
• Ami tápláló, azt emészd meg. Vond ki magadnak belőle az esszenciát, a tanulságot, hogy a véreddé válhasson, és ezáltal lelkileg növekedhess, ne testileg.
• És ne feledd: ha a testet kezded el tömni a megoldás helyett, akkor a probléma súlyossága előbb-utóbb a mérlegen fog látványosan az arcodba kiáltani.