Érezted már azt, hogy minden erőfeszítésed ellenére kudarcot vallottál? Élted már meg azt, hogy mindent átgondoltál, hogy mit tegyél, hogy mindig a lehető legjobb formádat adtad, és mégis valahogy alul maradtál? Volt már olyan élményed, hogy csak ültél egyedül a szobádban, és nem értetted, hogy mit rontottál el, hol rontottad el? És érezted azt, hogy bármit is teszel, egyszerűen nem akarnak mozdulni a dolgaid abba az irányba, amerre szeretnéd? Hogy csak topogsz egy helyben, és nem jutsz egyről a kettőre?
Mindannyian kerülünk ilyen helyzetbe. Ilyenkor több szempontból is rosszul érezhetjük magunkat: frusztrálódunk, másrészt alkalmatlannak érezzük magunkat. Legrosszabb esetben még az is megfordul a fejünkben, hogy a világ nem engedi, hogy haladjunk. Hogy van egy felettünk álló hatalmasabb erő, ami folyton elgáncsol és támad, és amivel szemben nincs esélyünk győzni.
Mégis mit kezdj magaddal, ha ilyen helyzetbe kerülsz?
Én most Hófehérkét hívom segítségül. Biztosan ismered a Grimm mesét, ezért csak egy képet emelnék ki a történetből, mert most ez adja majd meg a választ a kérdésre.
Csak röviden a történet – vigyázat, spoiler!
Hófehérkének sikerül elmenekülnie a gonosz mostoha elől, aki az életére tör. Hófehérke az erdő mélyén, a Hét törpénél talál menedéket. De a mostoha eszén nem lehet túljárni. Háromszor is megpróbál végezni Hófehérkével, és hiába a törpék figyelmeztetése, Hófehérke végül mégis a gonosz mostoha csapdájába esik: beleharap a mérgezett almába, ami a torkán akad, és megfullad.
Gyerekként valószínűleg átsiklottunk minden ilyen drámai pillanat fölött, mert tudtuk, hogy a mese biztosan jó véget fog érni: a főhős felemelkedik majd, a gonosz meg elnyeri méltó büntetését. Így felnőttként viszont ha megállunk ennél a pillanatnál, biztos megnyom benned valamit: mit vétett Hófehérke, hogy egyrészt megbújva kell élnie, távol a világtól, másrészt ártatlanul kell meghalnia? Hogy fordulhat elő, hogy annyi mindent megtett, hogy biztonságban élhessen, de a végén mégis hiábavaló volt minden? Miért kerekedhet felül a gonosz? Hol az igazság?
A történetben a törpék egy üvegkoporsóba helyezik Hófehérkét, mert nem tudnak elválni tőle, annyira szerették. Különös kép ez: Hófehérke teste ép és változatlan marad az üvegbúra alatt, hiába telik az idő. Mondhatnánk, hogy biológiai csoda! De ha jobban megnézed a képet, akkor talán eszedbe jut az orvostudomány nagy találmánya: az inkubátor. Mert tulajdonképpen itt a mesében egy inkubátorral találkozunk. Az inkubátor biztosítja az önálló életfunkciókat produkálni nem képes csecsemőknek az életben maradást, a táplálást, a légzést…, biztosítja azt, hogy életképessé váljanak. Az inkubált állapot lényege tehát, hogy itt még nem tudunk önállóan, segítség nélkül létezni, mert még nem működik bennünk minden, ami a következő létszinthez elengedhetetlen feltétel.
Ha Hófehérkére is úgy tekintünk, mint aki inkubált állapotban van (márpedig muszáj így tekintenünk rá, hiszen a végén valóban életre kel, tehát itt csak tetszhalott), akkor máris tudni fogjuk, hogy ebből még nagy feltámadás lesz.
Az ERŐ összegyűjtése. Azoknak a részeinknek az aktiválása, mozgósítása, életre hívása, amik eddig csöndben és élettelenül, kihasználatlanul szunnyadtak bennünk. Vagy azért, mert nem tudtunk róla, hogy léteznek, vagy azért, mert nem volt eddig szükség rájuk. De most új szintre akarunk lépni az életünkben. Tovább akarunk menni. És ehhez már nem elég, amink eddig volt. Amikor belépünk a felnőttlétbe, nem elég már az a működés, ami gyerekként segített elérni a céljainkat. Ha éhesek vagyunk, nem elég sírni, mert már senki nem fog adni enni: meg kell tanulnunk gondoskodni magunkról – itt már ez az életben maradásunk feltétele.
Hófehérke inkubációja egy alkímiai folyamat – a belső átváltozások katartikus folyamata. Azért kerül ebbe az állapotba, mert ő is elérkezett egy olyan ponthoz az életében, ahol már nem tartható fenn tovább az a létezés, ami eddig biztosította számára az életet. Tehát tovább kell lépnie, de hogyan?
Hogy mi is zajlik Hófehérkében, jól mutatja a Törpék működése: egy Törpe virraszt a koporsó mellett, míg a többi folytatja a munkát a bányában, és hozza fel a kincseket a felszínre a mélyből. Gyönyörű kép ez arról az érési folyamatról, ami a nagy életváltások előtt zajlik bennünk, ha engedjük: az a folyamat, amikor a különálló részeink, a fájdalmaink, sérüléseink, az ebből kinyert tapasztalataink, a megtanult dolgok összeforrnak bennünk. Az a folyamat, amikor a sárból arany lesz, és mindez végre kikerül a mélyből a felszínre és láthatóvá válik.
Megjelenik a királyfi, aki tulajdonképpen visszahozza őt az életbe. Nem akarom letörni senkinek a kedvét, de ha szimbolikusan tekintünk a királyfi alakjára, akkor ő nem feltétlenül a szerelmet jelenti. Hófehérke története nem egy romantikus történet. A királyfi mindaz, ami kívülről érkezik, a külvilágból. Mindaz, ami nem Hófehérke világa. És éppen ezért sokkal nagyobb szabású jutalom ez, mintha „csak” a szerelmet nyerné el. Hófehérke a belső érlelődési folyamat végén képes lesz összekapcsolódni a külvilággal – eddig ezt nem tudta, ezért is élt az erdő mélyén elzárva. Képes lesz fogadni a világból érkező impulzusokat, és megfelelően kapcsolódni velük: ha ez egy munka, akkor a munkában meg fogja találni a helyét, és megmutatni az értékeit, ha egy férfi, egy társ, akkor képes lesz jó párkapcsolatot kialakítani, ha egy konfliktusos helyzet, akkor meg fog tudni birkózni vele. Ez a jutalma: képes lesz megfelelően válaszolni mindarra, ami megérinti.
Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
© Copyright 2022. Ortutay Romola e.v.
