Avagy mire van szüksége egy gyermeknek ahhoz, hogy egészségesen fejlődhessen? És mit jelent az egészséges fejlődés?
Egészséges fejlődés azt jelenti, hogy a gyermek egy bizonyos életkorra elnyeri a teljes fizikai / biológiai érettséget, amihez aztán érzelmi és mentális érettség is társul. Ha valaki egészségesen fejlődik, akkor az élettervéhez hű döntéseket tud hozni, az életét támogató választásai lesznek minden területen (étkezés, életvitel, párkapcsolat, munka, barátok, tervek stb.). Azt jelenti, hogy át tud menni az élet nehézségein is, anélkül, hogy el kellene árulnia saját magát. Végső soron azt jelenti, hogy azt az életet élheti, amiért a Földre született.
Az Öt elem tan szerint az emberi lény is abból az öt elemből épül fel, mint az univerzum. Minden elem egyfajta működést jelent, és mindegyik elem biztosít számunkra bizonyos erőforrásokat, képességeket, működéseket a lényünk minden síkján: testi, érzelmi, mentális, spirituális síkon is.
Az egyes elemek (Víz, Fa, Tűz, Föld, Fém) a gyermek növekedése során aktiválódnak, a későbbi működésüket viszont meghatározhatja, hogy milyen támogató vagy korlátozó hatások érik őket.
Nem újdonság, hogy a szülőknek (gondozóknak) mennyire fontos szerepe van ebben. A kínai orvoslásban az anya és az apa alakítja ki, „építi fel” bennünk azt a két elemet, ami az alapokat adja meg az élethez.
Az anya építi fel bennünk az anyagot, alakítja ki bennünk a belső tartalmakat (mindent, ami yin), az apa meg segít mindezt működtetni a világban, mozgásba hozni, kihozni a felszínre (yang), hogy látható, érzékelhető, érinthető legyen. Ha azonban az anyának nincs miből táplálnia, és az apának nincs ereje védelmet adni, akkor a gyermek védtelen és éhes marad. Ezért szülőként a saját magunk táplálása is kötelesség.
Ahogy egy növény is akkor tud fejlődni a legjobban, ha megkapja a növekedéséhez szükséges elemeket: fény, víz, tápanyag, egy gyermek is akkor tud fejlődni a legjobban, ha megkapja a növekedéséhez szükséges elemeket, amikre felépülhet a biológiai és lelki, mentális egészsége. Az anya tudja megadni a táplálást, az apa a kereteket a növekedéshez, a kettő egyensúlya biztosítja az egészséges fejlődést.
„Táplálás nélkül nincs növekedés, de a korlátok nélküli növekedés káros.” (Sárga Császár Belső könyve, kr. e. 3. sz.)
(Bővebben a témáról a Nő 7x kurzuson)
Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
© Copyright 2022. Ortutay Romola e.v.