Tavasszal minden zöldbe borul a természetben. Tavasszal bújnak ki az első zöld leveles zöldségek a földből. Valószínűleg tavasszal fogyasztjuk a legtöbb friss zöldet a napi étkezésünkben. Nem véletlen, hogy a kínai orvoslás a zöld színt az Öt elemes rendszerében a tavaszhoz rendelte hozzá. Ebben a rendszerben minden évszakhoz tartozik egy szervi működés is, ami a tavasz esetében a Máj és Epe működését jelenti. Tavasz – Máj és Epe – zöld szín: ez a hármas mindig együtt áll, ami azt jelenti, hogy hatással vannak egymás működésére.
Ha kimegy az ember a természetbe tavasszal, amikor már minden zöldbe borult, azonnal érzi a zöld nyugtató és frissítő hatását. A természet nagyon kegyes volt velünk, amikor ezt kitalálta. Ugyanis a Tavasz az Öt elemes rendszerben az az időszak, amikor minden mozgásba lendül. Ilyenkor elkezd erősödni és növekedni a yang, vagyis az aktivitás és a pörgés, fokozódik a meleg – nemcsak az időjárásban, hanem a testben is, és növekszik ezzel együtt a stressz is. De az élet nem hagyott magunkra ebben a folyamatban, úgy alakította, hogy a nagy aktivitás mellett megkapjuk mindazt, ami ezt kiegyensúlyozza: és ez a zöld szín nyugtató és frissítő hatása.
Az Öt elemes rendszerben tehát a Máj-Epe működése tavasszal aktiválódik. A sok feszültség, stressz feldolgozása szintén a Máj munkájának köszönhető, ezért is kell segíteni fokozottabban ebben az időszakban. És mi az, ami nagy segítségére lesz? A zöldek: ruhában, ételben, italban, környezetben – mindegy, milyen formában.
A zöldek alatt a következő zöldségeket értjük: spenót, fodros kel, mángold, petrezselyem, koriander, káposzta, kínai bordás kel (pak csoj), saláta, madársaláta, vízitorma, mikrozöldek, búzafű, árpafű, tengeri növények és mikroalgák (spirulina, klorella), és minden más zöld leveles növény.
A kínai orvoslásban általában hűtő hatásúak, ezért tisztítják a hőséget. Gyulladások esetén, gyomor szárazság és hőség esetén (pl. refluxos tünetek) érdemes mindenképpen bevenni őket az étrendbe.
Másik fő területük a méregtelenítés: a kínai orvoslásban ez is egyfajta hőség méreg, ami felhalmozódhat a szervezetben. A zöldek, és főleg az algák nagyon jól tudják ezt visszahűteni és semlegesíteni, ráadásul az emiatt kialakult csomósodásokat is szépen oszlatják. Méregtelenítő kúrák kihagyhatatlan élelmiszere.
Jótékony hatásuk még a vér tisztításában és táplálásában is megmutatkozik (magas klorofill tartalmuknak köszönhetően – ez a növények vére), vérszegénység vagy „koszos” vér – bőrproblémák, hajhullás – esetén fontos része a napi tápláléknak.
Tavasszal az ember már vágyik egy kis friss salátára a tél zsíros, megterhelő ételei után. Azonban azoknak, akiknek gyenge az emésztésük, érdemes a nyers zöldeket csak fokozatosan bevezetni, és először inkább csak párolva, főzve fogyasztani.
Bele lehet főzni levesbe (elég csak a végén beledobni pár percre), vagy rizs főzésénél szintén a végén hozzá lehet dobni (én például nagyon szeretem az algás rizst, de bármilyen zöldet hozzá lehet adni). A hüvelyesekkel nagyon jól működnek együtt: vörös lencse levesbe vagy fekete lencse főzelékbe belefőzve nagyon jól segítik az emésztést.
És természetesen lehet nyersen is enni őket, salátában fogyasztva, olíva olajjal meglocsolva – ezt már akkor, amikor melegebb az idő odakint, és ezért nem tud lehűlni annyira a test egy kis friss saláta elfogyasztásától.
Főzve elkészítve táplálnak, erősítenek, nyersen fogyasztva inkább mozgatnak és kimozgatnak a testből (folyadékokat, salakanyagokat, mérgeket).
Bármilyet, amilyet csak szeretsz. Mindegyik zöld egy kicsit máshogy hat. Én a három leggyakrabban használtat mutatom most meg:
Mivel nyugtatják a Májat, ami a feszültségek, stressz kezeléséért felel, mindenképpen a lelki síkon is ki fogják fejteni ugyanezt a hatást. Másik jótékony működésük szintén a Máj és a tavasz tulajdonságaival kapcsolható össze. Mivel a Máj qi felelős az érzelmek és az emésztés mozgatásáért, egy helytelen étrend vagy egy stresszes, érzelmekkel telített helyzet könnyen megrekesztheti a Máj qi mozgását. Ilyenkor éljük meg a frusztrációt, csak magunkban puffogunk, de nem tudunk igazán cselekvővé válni, és változtatni a zavaró élethelyzeten. A zöldek oszlatják ezt a pangást és megrekedést a lelki síkon is, segítenek kimozgatni az érzelmi mérgeket, és elindítani minket a cselekvés útján.
Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint
© Copyright 2022. Ortutay Romola e.v.