A nyaki terület betegségének lelki üzenete

A nyaki terület betegségének lelki üzenete

pszichológia  /  2024. november 7.

A nyak a híd a test és a fej között. Mi történik, ha lezárul ez az átjáró?

A kommunikáció a létezésünk nélkülözhetetlen eszköze. Kommunikáció minden interakció, amit egy másik emberrel folytatok. Kommunikáció az, ha köszönök neki, de az is, ha csak intek felé, vagy ha csak a szememmel rámosolygok. Kifejezhetem a gondolataimat, érzéseimet szavakkal, de ha ezt nem teszem, a testem akkor is megmutatja, hogy mi van bennem. Egy szomorú, depresszív emberről a testtartásából is látjuk, hogy nincs jó kedve. Lóg a feje, a vállai előre vannak esve, a mellkasa be van horpadva, kicsit görbébb a tartása, mintha minden porcikájával a szívét védené. Hiába fog mosolyogva köszönni, tudni fogjuk, hogy ő éppen nincsen jól.

Vannak emberek, akiknek könnyebben megy a kommunikáció. Beszédesebbek, könnyebben megtalálják a szavakat, és komfortos számukra, ha megosztják másokkal az érzéseiket, gondolataikat. Az, hogy kik is vagyunk valójában, mi van bennünk, milyen a mi belső világunk, abból fog kiderülni, hogy hogyan tudjuk ezt a világ számára lekommunikálni. Vagyis hogyan tudjuk kifejezni magunkat.

Amikor valakinek nehézségei vannak a kommunikációval, akkor az önkifejezés is hátrányt szenved. Hiszen hogyan is mondhatnám el az álláspontomat egy adott kérdéssel kapcsolatban, ha közben van bennem egy gát, hogy a környezetem nehogy megtudja, mit is gondolok valójában. Vagy egy félelem, hogy a világ nehogy meglásson a magam valóságában.

A nyak területe az, ahol megvalósulhat az a kommunikáció, ami a bennem lévő dolgokat kivezeti a világba. Egy kapu ahhoz, hogy én magam kiléphessek a belső világomból a külső világba, és ott emberekkel érintkezhessek a kommunikáció segítségével.

A nyak területén lévő torok és pajzsmirigy segítik egyrészt ezt a munkát, másrészt ahhoz is biztosítják a hidat, hogy a testből és a fejből érkező impulzusok találkozhassanak egymással. Vagyis az, ami a testből, a zsigerekből és az ösztönös tartományból érkezik, értelmezést kaphasson és tudatossá válhasson, ezáltal alakulhasson át tudatos megtapasztalássá. Illetve az, ami a fejből, a kognitív régióból alászáll, lefordíthatóvá váljon érzelmekre, érzésekre, és cselekvésre. Ha lezárul az átjáró, a test tapasztalásai nem tudnak tanulsággá válni, a fej ismeretanyaga pedig nem tud cselekvésbe fordulni, végig elméleti tudás marad. Így a test üzenetei nem tudnak összekapcsolódni a fej üzeneteivel, és a két régió, az ösztönös és a kognitív részeink két külön életet fognak élni.

Milyen testi tünetekben nyilvánulhat ez meg?

Nagyon gyakori, hogy a fej kibillen a helyéről, és előre csúszik a test tengelyéhez képest. Ez tulajdonképpen a mai ember alaptartásává vált. Ha oldalról nézünk egy ilyen testtartású embert járás közben, láthatjuk, hogy a feje vezeti, az van elől, és a fejet követi a teste. Vagyis a ráció és a kognitív funkciók vezetik őt, és nem engedik, hogy a test a maga ösztönös, érzékelő képességével részt vegyen ebben a folyamatban.

Ennek a tartásnak a következménye a gerinc vonalán lévő fájdalmak megjelenése. Van, akinek a nyaka lesz feszült, van, akinek a felső háti szakasz, és van, akinek még a derék is érintett lesz. Csak azért, mert a fej egy kicsit előrébb csúszott.

Másik gyakori tünet a gyakori torokfájás, torok probléma, rekedt hang, a hang intenzitásának, volumenének megváltozása. Vagyis amikor fájdalmassá vagy akadályoztatottá válik a külvilággal való összekapcsolódás az önkifejezés eszközével.

Harmadik tünet: a szinte már népbetegségnek tekinthető pajzsmirigygyulladás vagy Hashimoto-betegség. Ennek érdekessége, hogy a nők hétszeresen érintettek a férfiakhoz képest a pajzsmirigyproblémákban. A pajzsmirigy orvosi neve glandula thyreoidea. A glandula mirigyet jelent, a thyreoidea pedig egy szép görög szó, ami két szó összetételéből ered. A thyra (ϑύρα) kaput jelent, az eidos (είδος) pedig azt jelenti, hogy valami féle, valami fajta. Vagyis a pajzsmirigy egy kapu féle, egy kapu szerű dolog. A pajzsmirigygyulladás esetén ez a kapu ostrom alatt áll folyamatosan, és szünet nélkül megy a harc. Miért is? Hogy az információ kiáramolhasson végre, hogy kinyíljon a kapu, és ami bent felgyülemlett, megteremtődött, az szabadon kifejeződhessen.

És hogy összekössük a kört: ha a fej előre csúszik a test tengelyéhez képest, a nyak (izmai) folyamatosan feszültség alatt lesz. De feszült állapotba kerül a pajzsmirigy is (mintha csak beszűkülne a kapu), és a torok is jobban fog zárni. Hosszú távú következmény: azt, hogy mi történik valójában a testben, mit is érzünk, egyre kevésbé fogjuk érzékelni, és ha mégis, ignorálni fogjuk, mert a test a zárt kapun túl van, egy másik földrészen. Mit is érdekeljen, hogy ott mi történik, éhínség van-e, vagy aszály, vagy éppen özönvíz.

Hogyan gyógyíthatjuk ezt a területet?

  • A fej kerüljön vissza a helyére: ezt gerinctornával, vagy bármilyen erre specializálódott tornával lehet segíteni szakember segítségével.
  • Fejkörzés, fej előre-hátra döntése: segíti nyitni-zárni a torkot, stimulálja a pajzsmirigy területét, aminek köszönhetően friss, oxigéndús vér kerülhet a szövetekbe. Ha légzéstechnikát is kapcsolunk hozzá, a hátra döntésnél van a belégzés orron keresztül, az előre döntésnél a kilégzés szájon keresztül.
  • Ha még hatékonyabbá akarjuk tenni a fejdöntést, akkor végezhetjük nagyra tátott szájjal a gyakorlatot, légzéssel összekötve. Természetesen ebben az esetben végig szájon keresztül megy a légzés – ez a gyakorlat segítheti kinyitni a torkot.
  • Ha hatékonyabbak akarunk lenni, akkor a vállövet és a felső háti szakaszt is át kell tornáztatni, lélegeztetni.
  • A hangunkat meg az énekléssel tudjuk visszaszerezni, ennek első lépése lehet a zuhanyozás alatti éneklés. Itt most nem a minőség a fontos, hanem az, hogy megnyíljon a torok kapuja, és kiáramolhasson mindaz, ami odabent olyan régóta összegyűlt. Ez aztán később fogja segíteni a gondolatok és érzések verbális kifejezését.
  • És még valami: a néma, hang nélküli online kommunikációt (messenger, viber, email stb.) váltsuk át telefonhívásra vagy ne adj isten személyes találkozásra, ahol az ember emberrel kommunikálhat, és nem egy géppel hangtalanul, előre tolt fejjel.
  • Ortutay Romola

    természetgyógyász, akupresszőr, alternatív mozgás-és masszázsterapeuta, transz-relaxációs instruktor, légzés tréner, alternatív ayurvéda mentor

További bejegyzések

    • Filozófia
    • 2025.02.04.

    Életünk évszakai - ŐSZ

    Egy ötrészes reflexió ötödik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint

    • Filozófia
    • 2025.01.31.

    Éltünk évszakai - NYÁRUTÓ

    Egy ötrészes reflexió negyedik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint

    • Filozófia
    • 2025.01.28.

    Életünk évszakai - NYÁR

    Egy ötrészes reflexió harmadik része életünk évszakairól, azok kihívásairól, tanulságairól, és arról, hogy hogyan segíthetnek minket az évszakok a kínai öt elem tan szerint